Vladimir Jankélévitch - A megbocsátás - Az elévülhetetlen vétek

A megbocsátás:

„...az indokolt felmentés csakis a menthetőt menti fel, míg az indok nélküli bocsánat azt bocsátja meg, ami menthetetlen – ez a sajátos-sága. Mert éppen a menthetetlen az, ami nem megbocsáthatatlan;
és ami érthetetlen, az sem megbocsáthatatlan. Amikor a bűntény se nem igazolható, se nem magyarázható, még csak nem is érthető – miközben már mindent megértettünk, amit egyáltalán megérthet-tünk; amikor annak szörnyűsége és elkövetőjének lesújtóan nyil-vánvaló felelőssége már mindenkinek szemet szúr, és szó sem lehet enyhítő körülményről vagy bármilyen mentségről; amikor fel kell adni a helyzet helyreállásának minden reményét – nos, akkor már nincs egyéb teendő, mint a megbocsátás. Ebben a kilátástalan helyzetben ez a legmagasabbrendű megoldás és a végső kegyelem: végső soron ez az egyedüli és egyetlen dolog, amit még tehetünk.
Az irracionalitás eszkatológiai határáig jutunk el ezzel. Még pon-tosabban: a felmenthetetlen éppen azért a megbocsátás tárgya, mi-vel felmenthetetlen.”

Vladimir Jankélévitch

Az elévültetetlen vétek:

„A megbocsátásról szóló, tisztán filozófiai jellegű tanulmányban, amelyet másutt közöltünk, a Meg kell-e bocsátani? kérdésre adott válasz, úgy tűnik, ellentmond annak, ahogyan erre a kérdésre itt válaszolunk. A szeretet törvényének abszolútuma, illetve az aljas-ságba fordult szabadság abszolútuma között olyan szakadék tátong, amelyet nem lehet teljesen áthidalni. Nem törekedtünk arra, hogy kibékítsük a rossz irracionalitását a szeretet mindenhatóságával. Mert erős a bocsánat, mint a gonosz; de erős a gonosz, mint a bo-csánat. (...)

Nem, a bocsánat nem a disznóknak és kocáiknak való. A bocsánat meghalt a haláltáborokban. A rettenet azzal szemben, amit értel-münk valójában képtelen felfogni, a megszülető irgalmat is nyom-ban elfojtaná... amennyiben a vádlott még egyáltalán irgalomra indíthatna. A vádlott nem ülhet egyszerre három lovon: szem-rehányást tesz az áldozatoknak keserűségük miatt, másrészt ha-zafinak és jó szándékú polgárnak tünteti fel magát, ugyanakkor igényli a megbocsátást is. Választani kellene! Aki bocsánatot kér,
az vallja bűnösnek magát, fenntartások és enyhítő körülmények emlegetése nélkül!”

Vladimir Jankélévitch