Könyvajánlók

Egy osztrák-magyar család a román gulágon.
Az 1956-os forradalom után Visky András református lelkész édesapját huszonkét év börtönre és teljes vagyonelkobzásra ítélték, édesanyját - hét gyermekükkel együtt - kitelepítették a Duna-deltával határos Bărăgan sztyeppe egyik lágerébe.
Az olvasó egy szovjet mintára létrehozott és fenntartott romániai munkatábor hétköznapjait, a sok nemzetiségű foglyok furcsa történeteit ismeri meg, a legkisebb gyermek nézőpontjából.
A regény középpontjában az anya áll, a gyermekei életéért küzdő fiatal osztrák nő. Egy szerencsés véletlen folytán náluk marad a családi Biblia, ebből az egyetlen könyvből az anya naponként felolvas. Ezek a bibliai történetek adják az elbeszélés keretét. A regény azonban nem fejeződik be a szabadulással, a szülőket és a hét gyermeket a román titkosszolgálat továbbra is szemmel tartja.
Visky András könyve megrendítő és felemelő történet egy családról, amely kiszolgáltatottságában, megalázottságában is a szeretetből és a bizalomból merít megtartó erőt újra meg újra.

Van-e a Bibliának olyan üzenete a nők számára, amely megfelel az új évezred kihívásainak – olyan üzenet, amely nemcsak a nők egy szűk csoportját szólítja meg, hanem minden nőhöz szól, a világ bármely pontján, és képes feltárni az egyház egyik felének kiaknázatlan erőforrásait?
„Könyvemben a globális nézőponton van a hangsúly – írja a szerző. – Keresztényként tartozunk magunknak és lányainknak azzal, hogy kiderítsük, vajon a Biblia nőknek szóló ősi üzenete érvényes-e ma is, a huszonegyedik században, vagy mint sokan sugallják, túlhaladtunk rajta. Vajon csődöt mond-e, amikor dolgaink rosszra fordulnak, vagy pedig kellően erőteljes ahhoz, hogy sértetlen maradjon, bármi történjék is? Isten nagyszabású látomása vajon elég tágas-e ahhoz, hogy magában foglalja minden egyes nő történetét?”


Igazi aduász. Megcsinál mindent, úgy kedveskedik, ahogy a legjobban szeretjük. A szomorút vigasztalja, a fáradtat felüdíti, a bizonytalannak utat mutat, a gyengének erőt ad, az erősnek meg szelídséget.
Ilyen valakit várunk karácsonykor...
Miért nem lesz inkább most rögtön karácsony?
Vagy miért nem lesz minden egyes nap karácsony? Talán még meg is unnánk...
Viszont a várakozást biztos nem unjuk meg, ha napról napra izgalmas feladataink vannak. Jézus születésére készülve ebből a könyvből mindennap kapunk újabb és újabb titkos küldetést.
Örömöt keresni, segíteni, figyelni a másikra, megajándékozni valami aprósággal, bátorítani. Elcsendesedni, hálát adni, újjászületni.
Ebben segítenek a versek és a játékos feladatok. - Lackfi János

Telis-tele érdekes tényekkel, bibliai hivatkozásokkal és gyakorlatias tippekkel, a Bolygóőrzők Kézikönyve információban gazdag és bátorító útmutató gyerekek számára, amelyből megtudhatják, hogyan segíthetik környezetüket fenntarthatóbb életmód kialakításával.
A lendületes és szórakoztató stílusban megírt könyvben Ruth Valerio és Paul Kerensa 52 nagyszerű ötlettel szolgál, amellyel hozzájárulhatunk világunk megóvásához - a gyakoribb biciklizéstől kezdve, a méltányos kereskedelemből származó termékek vásárlásán át a rövidebb zuhanyzás és az újrahasznosítás gyakorlásáig. A gyerekek örömmel fogadják majd a hétről hétre változó kihívásokat, és miközben a környezetről és a teremtett világról való gondoskodásról tanulnak, kedvet kapnak ahhoz, hogy részt vállaljanak a bolygó jövőjéért folytatott küzdelemben.
A Bolygóőrzők Kézikönyve ideális az éppen önállóan olvasni kezdő, 7-9 éves korosztály számára, és tele van mókás, színezésre váró illusztrációkkal. Emellett kiváló eszköz a szülőknek és a gondviselőknek abban, hogy elgondolkodjanak a fenntarthatóság kérdéséről a gyerekeikkel, valamint általános iskolákban, vasárnapi iskolában tanítóknak és ifjúsági vezetőknek a környezetvédelem oktatásában.
Ösztönözd és bátorítsd a gyerekeket, hogy megértsék, számít, amit tesznek, és a Bolygó Őrzőiként gondoskodhatnak világunkról.

Figyelem: ez a mű drasztikus változást okozhat olvasója életében! John Piper – hűen egész életpályájához – most arra hív, hogy Krisztus-centrikus módon, a Szentírásból vegyünk iránymutatást életünk helyes megéléséhez. Részletesen és magával ragadóan fejti ki, hogy az örökkévalóságra való tekintettel szükség van a kockázatvállalásra és áldozatok meghozatalára a földi életben. Jó szívvel ajánlom ezt a kötetet mindazon bátrak számára, akik készek nagy téttel bíró döntéseket meghozni legfontosabb célunk édekében, hogy életünk végén azt mondhassuk: nem fecséreltem el az életemet! Engem mélyen megragadott Piper megalkuvást nem tűrő odaszántsága, amellyel bennünket is életünk teljes átadására hív, hogy a régi életünknek történő meghalás valóban nyereséggé válhasson számunkra. Fiatalok, újonnan hitre-jutottak számára és hitükben megújulni kívánó embereknek életváltoztató, érett tanítványságra hívó írás.
dr. Steiner József, a missziológia és tanítványképzés professzora, TCM Nemzetközi Intézet
Lelkész vagyok. Szakmám a semmittevés. Mások szerint legalábbis. Sok ember konkrétan úgy érzi, hogy nem csinálok semmit, amikor az Igét olvasom és Istennel beszélgetek. Én pedig azonosultam ezzel a véleménnyel, úgy érzem, eltékozlom az életemet. Elhalványul bennem az én Uram figyelmeztetése, hogy aki Ővele foglalkozik, a lábainál ül, Őbenne gyönyörködik, az választja a jobbik részt. Erre érkezik Piper, és visszaültet engem Isten ölébe: meggyőzően, ragyogó lelkesedéssel beszél arról, hogy létezésemnek az a legfőbb oka, hogy élezzem az Ő gyönyörűséges jelenlétét. Én pedig minden szavát elhiszem.
Mike Pál lelkész, Magyarkéci Református Egyházközség

"Tüdős Klára olyan női ikon, akinek embersége, egyénisége, alkotóereje és tettei túlnőttek a huszadik századon. Az ő szobrát a történelem és az emberi nem drámája faragta, de valahogy úgy, ahogy tengervíz töri, pusztítja el a sziklákat. Én ezt a láthatatlan emlékművet most életre keltem.
Jó volna hozzájárulni Tüdős Klára reneszánszához, alkotásai, munkája, élete újrafelfedezéséhez. Tragikus, hogy azok a művek, amiket nem hozhatott létre - vagy azért, mert nőnek született, vagy azért, mert egy bizonyos társadalmi réteghez tartozott -, már soha nem fognak megszületni. Nem tudok lehetőséget adni, hogy teljes virágában kibontakoztathassa a tehetségét, amit életében nem ismertek el és nem ismertek fel, de talán fel tudom mutatni. Elveszett álmait nem tudom beteljesíteni, de tovább álmodni igen.
Azt remélem, hogy Tüdős Klára erős személyisége, ideológiák fölötti békességre törekvése, Isten-keresése, mélyülő, tettre kész hite, életének példája rezonanciára talál az olvasó lelkében."
Bódis Kriszta

Lásd meg Istent a teremtett világ csodáiban! Miért van a Földnek szüksége a Holdra? Hogyan jönnek létre az örvények? Mitől világít valami a sötétben? Hogyan tanulnak meg a madarak énekelni? Tudtad, hogy van valaki, aki ismeri a válaszokat ezekre a kérdésekre, sőt minden kérdésre, ami valaha is felmerülhet benned? „Nagy a mi Urunk, és igen erős, bölcsessége határtalan.” (Zsoltárok 147,5)
Csodálkozzunk rá együtt Isten nagyságára tudományos tények, érdekes feladatok, fényképek és mókás grafikák segítségével! Ebben a 100 újabb áhítatban is Isten kezének munkáját fedezhetjük fel – a távoli galaxisoktól kezdve a mikroszkopikus világig.