Carmen Bernos de Gasztold - Imák a bárkából

Az ember mindig élénk figyelemmel kísérte az állatok életét, magatartását. Ezekből a megfigyelésekből születtek az állatmesék. Az állatok ösztönös viselkedéséből, mozgásából, tövényszerűen ismétlődő szokásaiból alakultak, csiszolódtak megszámlálhatatlan változatban az állatmesék. Aesopus és Phaedrus dolgozta fel elsőnek azt a gazdag állatmese anyagot, melyet ki tudja, hány évszázadon át, meséltek már előttük is az anyák gyermekeiknek.Az ember ezekben a mesékben önmagáról beszélt, saját érzelmeiről árult el kimondhatatlan titkokat.A XVIII. században élt La Fontaine állatmeséi oly sok melegséggel, élénk változatossággal, szépséggel, megható gyöngédséggel telítettek, hogy gyermek és felnőtt egyaránt együttérez a mesék szereplőivel: aggódik az ártatlan bárány sorsáért, nevet a ravasz róka csalafintaságain, örül annak, ha a kisegér kijátsza a szívtelen macska éberségét, szívesen segítene az igáját keservesen cipelő szamáron, vigasztalná a bánatát elzokogó kisbárányt. Mindezt azért éli meg így az ember, mert az állatoknak tulajdonított érzelmekben, önmaga emberi érzelmeit, gondját, bánatát, szenvedését és örömét véli fölfedezni.